Elfelejtett dalok


RockDélelőtt - 2017.01.05

Buckcherry: Crazy Bitch

Az 1995-ben alakult Los Angeles-i Buckcherry egyike az utóbbi 20 év azon rockbandáinak, akik a hard rock zene egy tradicionálisabb formájával is kereskedelmi sikereket tudtak elérni az alternatív rock, a nu-metal és a pop punk zenekarokat favorizáló mainstream keretein belül.



A csapat már az 1999-ben megjelent, önmagáról elnevezett debütáló albumát is a DreamWorks multikiadó gondozásában jelentethette meg, amelynek Lit Up című slágere három hétig vezette az amerikai Mainstream Rock listát.

Az igazi áttörést azonban a 15 című harmadik korongjuk hozta meg számukra, amelyr?l a Sorry című ballada egészen a 9. helyig jutott a Billboard 100-as mez?nyében, az album felvezet? kislemezeként kimásolt Crazy Bitch című szókimondó dal pedig szintén hatalmas slágerré vált a 2006-os év során.

A számhoz készült, szexuálisan túlfűtött jelenetekkel tarkított videoklip már önmagában is kivágta a biztosítékot az MTV-nél, akik több mint 80-szor vágatták újra a kisfilmet, miel?tt műsorra tűzték volna. A klip azonban akkor okozott igazán nagy botrányt, amikor kiderült, hogy a benne szerepl? egyik sztriptíztáncosn? nem töltötte be a 18. életévét.

A hírverés ellenére - vagy éppen annak köszönhet?en - a dal óriási sikert aratott és a Mainstream, valamint a Modern Rock listákon is az élmez?nybe jutott, s?t, még a Billboard 100-as mez?nyébe is sikerült bekerülnie.

A kislemezb?l végül 2, az albumból pedig 1 millió példányt értékesítettek, a számot pedig a Legjobb hard rock el?adás kategóriában Grammy-díjra is jelölték a 2006-os év során. Bár a banda azóta is aktív, az egyik legnagyobb sikerük kétségtelenül a következ? dal maradt. Jön a Buckcherry és a Crazy Bitch.



Rádió Rock 95.8, minden, ami rock!




További Buckcherry cikkek a radiorock958.hu-n:




Hozzászólások



Ezt láttad már?

Aerosmith
Weezer
Debreceni Ferenc
 

VENDÉGÜNK LESZ