Aktuális


RockDélelőtt - 2017.01.03

L.A. Guns: The Ballad Of Jayne

Elhagyta az L.A. Guns sorait a kultikus rockbanda klasszikus felállásának frontembere, Phil Lewis.



Az angol énekes a Facebook oldalán közétett nyilatkozatában jelentette be, hogy január 1-étől nem tagja többé a zenekar azon verziójának, amelyben rajta kívül csak Steve Riley dobos zenélt a csapat első három albumát készítő line-up legénységéből.

A döntés nem érhette hatalmas meglepetésként a csapat rajongóit, ugyanis Lewis 2016 nyarán 14 év után először állt színpadra az L.A. Guns és - bár ezt kevesebben tudják - a Guns N` Roses alapító/névadó gitárosával, Tracii Gunssal, a nagy békülés pedig olyan jól sikerült, hogy a páros új dalok megírásán kezdett dolgozni a tavalyi év végén.

A kémia pedig úgy látszik még mindig remekül működik a két rocker között, hiszen idén egy teljesen friss szerzeményekből álló, egész lemezanyagot is megjelentetnek majd a Frontiers kiadó égisze alatt. A dolog azért is érdekes, mert a 2000-es évek végén Lewis és Guns olyannyira nem voltak jóban, hogy egyidejűleg két különböző, L.A. Guns néven turnézó csapat is létezett a két zenész vezetésével.

Egy hasonló helyzet pedig valószínűleg ismét kialakulhat majd, ugyanis Phil és Tracii idéntől természetesen magukra L.A. Gunsként hivatkozva egyesítik majd erőiket, az új albumuk azonban valószínűleg mégis a saját nevük alatt fog majd megjelenni, hiszen a névhasználat joga a csapat másik felállásában doboló Steve Riley tulajdonában van.

Hát, ember legyen a talpán, aki követni tudja ezt a nagy összevisszaságot, azonban az biztos, hogy a legendás banda két főkolomposa 14 év után ismét együtt zenél majd, amiből igencsak jó dolgok tudtak kisülni már annak idején is. Mint például a zenekar legnagyobb slágere 1989-ből, amit most el is hoztam neked. Ez az L.A. Guns és a The Ballad Of Jayne.



Rádió Rock 95.8, minden, ami rock!




További L.A. Guns cikkek a radiorock958.hu-n:

2017.03.03 Elfelejtett dalok



Hozzászólások



Ezt láttad már?

Fall Out Boy
Simple Plan
Váry (Marci) Zoltán
 

VENDÉGÜNK LESZ