Dalok története szóban és zenében


RockDélelőtt - 2017.05.31

Rush: Tom Sawyer

Az 1968-ban alakult kanadai Rush minden idők egyik legnagyobb hatású progresszív rock bandája, akik elsősorban lenyűgöző hangszeres tudásukról, komplex szerzeményeikről, valamint filozofikus, tudományos-fantasztikus szövegvilágukról ismertek és pályafutásuk során megközelítőleg 40 millió eladott lemezzel büszkélkedhetnek.



Ezek közül is a legsikeresebb az 1981-ben megjelent Moving Pictures című albumuk lett, ami olyan prog-rock klasszikusokat tartalmazott, mint a hirtelen jött sikerek és a hírnév árnyoldalát taglaló Limelight vagy a zenekar egyik legnagyobb slágerének számító Tom Sawyer.

A Mark Twain regény hősét idéző szám szövegének alapját Pye Dubois költő egyik verse, a Louis the Lawyer képezte, ami egy napjainkban élő, szabad szellemű, lázadó individualistáról szól, aki nyitott szemmel és céltudatosan jár a világban.

A csapat dobosa, Neil Peart néhány helyen átírta és kibővítette a sorokat a saját gyerekkori és felnőtt énjének összehasonlításával, illetve annak taglalásával, hogy milyen különbség van aközött, hogy milyen is egy ember valójában és hogy eközben mit gondolnak róla mások.

A szöveghez Geddy Lee basszusgitáros és Alex Lifeson gitáros zenei részt társítottak, a dal során végig domináns, jellegzetes szintetizátor hangzás pedig előrevetítette a csapat következő lemezeinek egyre modernebb, billentyű központúbb megszólalását. A szám gitárszólója öt próbálkozásból lett összevágva, melyek közül Lifeson szerint az első kettő sikerült a legjobban, ám mivel nem tudott választani közülük, végül mindegyikből felhasznált néhány részletet.

A szám Angliában a 25. helyig jutott, s habár az amerikai Top 40-ről éppen lecsúszott, az Államokban a Mainstream Rock lista legjobb 10 dala közé került. A VH1 a valaha volt legnagyszerűbb hard rock dalok közé sorolta, 2010-ben pedig még a Kanadai Dalszerző Hírességek Csarnokába is beiktatták. Következzen most ez a prog-rock mestermű, jön a Rush és a Tom Sawyer.



Rádió Rock 95.8, minden, ami rock!




További Rush cikkek a radiorock958.hu-n:




Hozzászólások



Ezt láttad már?

American Hi-Fi
Papa Roach
Aerosmith
 

VENDÉGÜNK LESZ