Dalok története szóban és zenében


RockDélelőtt - 2017.05.04

Biffy Clyro: Many of Horror (When We Collide)

Az 1995-ben alakult skót Biffy Clyro napjaink egyik legnépszerűbb modern rock bandája, akik három, kísérletezőbb zenei világú nagylemez kiadása után végül a 2000-es évek végén tettek szert világszintű ismertségre a Puzzle című albumuk megjelenése után.



Az 2007-ben megjelent korong ugyanis a csapat történetében először egy elődeinél kevésbé szokatlan, sokkal közérthetőbb mainstream rockzenét tartalmazott, amivel a banda hamarosan hírnévre tett szülőhazájában, Angliában. Az igazi átütő sikert azonban a 2009-ben kiadott Only Revolutions című anyag hozta meg a trió számára, amely napok alatt vált aranylemezzé és a zenekar egyik legnagyobb slágere, a Many Of Horror is helyet kapott rajta.

A Simon Neil frontember elmondása szerint a feleségével való kapcsolatáról szóló dal megjelenése idején első körben is a brit Top 20-ba került, azonban a szám igazán akkor vált ismertté, amikor az angol X-Faktor győztese, Matt Cardle When We Collide címmel megjelentette debütáló kislemezeként, miután a műsor döntőjében is előadta azt.

Erre válaszul a Biffy Clyro-rajongók egy internetes kampányt indítottak, amiben arra biztatták az embereket, hogy az eredeti verziót vásárolják meg a nótából Cardle feldolgozása helyett. Ennek eredményeképpen - habár az énekes változata így is az angol lista élére ugrott a karácsonyi héten, a banda eredetije ismét az élmezőnybe került és egészen a 8. helyig menetelt.

Emelett az amerikai Modern Rock dalok közt is a Top 40-be jutott és most nálunk is ez következik, jön a Biffy Clyro és a Many of Horror.



Rádió Rock 95.8, minden, ami rock!




További Biffy Clyro cikkek a radiorock958.hu-n:




Hozzászólások



Ezt láttad már?

Deftones
Tour de Hongrie
Mr. Mister
 

VENDÉGÜNK LESZ