Dalok története szóban és zenében


RockDélelőtt - 2017.04.26

Tenacious D: Tribute

A Tenacious D egy Los Angeles-i comedy rock duó, amit Jack Black és Kyle Gass színész/zenészek hoztak létre a `90-es évek közepén, első sikereiket pedig az azonos című HBO minisorozatban érték el 1997 és 2000 között.



A hamarosan kultstátuszba kerülő széria népszerűségének köszönhetően a szokatlan felállású, hangzású és fazonú páros olyan barátaik előtt mutatkozhatott be a nagyközönség előtt, mint a Foo Fighters vagy a Pearl Jam, 2000-ben pedig szerződést írhattak alá az Epic multikiadóval is.

A debütáló lemezen található a már a csapat legelső koncertjén is előadott Tribute című szám is, amely annak történetét meséli el, ahogyan Black és Gass egy stoppolás alkalmával találkoztak a Sátánnal. Az ördög - akit a dal kultikussá vált videoklipjében a felvételen is doboló Dave Grohl alakít - ekkor arra szólította fel őket, hogy játsszák el neki a legnagyszerűbb dalt a világon, különben felfalja a lelküket.

A duó erre reagálva - mivel elfelejtették, hogy melyik szám is az pontosan - belekezdtek az első dologba, ami eszükbe jutott, a spontán előadott nótáról pedig végül kiderült, hogy éppenséggel pont az a világ legjobb dala. A teljesen agyahagyott sztori végére azt is megtudhatjuk, hogy az éppen elhangzó szám - azaz a szóban forgó Tribute című szerzemény - már egyáltalán nem hasonlít az ördögnek játszott műre és csupán egy tisztelgés a világ legjobb dala előtt.

A tétel végén vicces utalásként felcsendül a Stairway To Heaven legendás kezdőakkordja is, utalva arra a közmegegyezésen alapuló és általánosan elfogadott megállapításra, miszerint a Led Zeppelin klasszikusa valóban a világ egyik legnagyszerűbb szerzeménye. A totálisan szürreális humorú számot annak idején egy beszélgetés ihlette Gass és Black közt, miután utóbbi a Metallica One című dalát szintén ezzel a címmel illette, majd ennek hatására egy sikertelen próbálkozást tettek, hogy jobbat írjanak annál.

A páros végül megállapította, hogy teljesen felesleges ráaggatni ezt a jelzőt bármilyen dalra is, mindenesetre nálunk most a duó egyik legnagyobb slágere következik, ez a Tenacious D és a Tribute.



Rádió Rock 95.8, minden, ami rock!




További Tenacious D cikkek a radiorock958.hu-n:




Hozzászólások



Ezt láttad már?

Pearl Jam
Molnár György
Tour de Hongrie
 

VENDÉGÜNK LESZ