Dalok története szóban és zenében


RockDélelőtt - 2017.01.23

Kings Of Leon: Use Somebody

A három testvérb?l és egy unokatestvérb?l álló nashville-i Kings Of Leon egy southern rock és blues hatásokból építkez? alternatív rockbanda, akiknek 2008-as Only By The Night című albumából 6 millió darab talált gazdára világszerte, els?sorban a lemez olyan sikerdalainak köszönhet?en, mint az angol listavezet? Sex On Fire és az Egyesült Államok-beli áttörést meghozó Use Somebody.



Mindkét szám megszületésének körülményeir?l több verzió ismert, utóbbiról Caleb Followill frontember egy alkalommal azt nyilatkozta, hogy a dal a zenekar egyik turnéja alatt fogant meg benne, miközben magányosan vágyakozott valaki, vagy valami után, de azt ? maga sem tudta pontosan megmondani, hogy ez a valaki egy lány, akihez hozzábújhat, esetleg az otthona vagy épp maga Isten volt-e.

Egy másik interjúban azonban már úgy emlékezett, hogy a dalt egy kés? éjjel, egyetlen nekifutásból írta meg, miközben vállműtétjéb?l lábadozott. Elmondása szerint a dallal ismerte be magának, hogy nem játszhatja mindig a kemény fiút, igenis szüksége van arra, hogy emberek vegyék körül, köztük is els?sorban barátn?je, Lily Aldridge szupermodell lebegett a szeme el?tt.

Egy harmadik alkalommal pedig már arról beszélt, hogy a dal akkor íródott, amikor egy zenekari hangbeállás alkalmával dupla tempóban játszani kezdte Joe Cocker és Jennifer Warnes Up Where We Belong című slágerét, amit egyfajta bocsánatkérésnek szánt zenésztársai felé egy részeg veszekedés után. Bármi is legyen az igazság, a dal elképeszt? sikert aratott: mind a négy f? amerikai rádiós formátum listáján az élre került, Angliában a 2. helyig, a Billboard 100-as mez?nyében pedig a legjobb 5-be jutott.

A számot 2010-ben három Grammy-díjjal jutalmazták, az ?v felvétele, az ?v rockdala és az ?v rock el?adása kategóriában. Így természetesen nálunk sem maradhat ki a legnagyobb rockslágerek közül, jön a Kings Of Leon és a Use Somebody.



Rádió Rock 95.8, minden, ami rock!




További Kings Of Leon cikkek a radiorock958.hu-n:




Hozzászólások



Ezt láttad már?

Németh Gábor
Ramones
Gary Moore and Phil Lynott
 

VENDÉGÜNK LESZ