Aktuális


RockDélelőtt - 2016.12.12

Green Day: JÖN JÖN JÖN!!!!!

12 év után ismét Magyarországon koncertezik az elmúlt 20 év és napjaink egyik legnépszerűbb punk rock zenekara, a Green Day.



A legendás trió tegnap egy sejtelmes Facebook posztban szólította fel budapesti rajongóit, hogy érdemes lesz folyamatosan figyelemmel kísérniük a banda hivatalos közösségi oldalát, hiszen minket, magyarokat érintő hírekkel szolgának majd a mai nap során.

A csapat be is váltotta ígéretét, hiszen ahogyan azt sejteni lehetett, az imént bejelentették, hogy 2017. június 18-án egy őrületes koncert erejéig visszatérnek hozzánk a Papp László Budapest Sportarénába. A Green Day utoljára 2005-ben járt nálunk, szintén az említett helyszínen, így a hazai rajongók már több mint egy évtizede várják, hogy újra élőben láthassák Billie Joe Armstrongot és társait, akik a legújabb, Revolution Radio című albumuk lemezbemutató turnéja keretében érkeznek majd Budapestre jövő júniusban.

Ráadásul extra jó hír a punk rock műfaj szerelmesei számára, hogy a világ egyik legsikeresebb rockzenekara ezúttal egy különleges vendég, a kultikus Rancid társaságában látogat majd el Magyarországra, hogy ismét egy felejthetetlen show-val káprázatassák el hazai rajongóikat.

A koncerten az idén októberben megjelent új album dalai mellett természetesen a legnagyobb klasszikusok is biztosan felcsendülnek majd, például a most következő hatalmas sláger is, ez a Green Day és a Wake Me Up When September Ends.



Rádió Rock 95.8, minden, ami rock!



Hozzászólások



Ezt láttad már?

30 Seconds To Mars
Gundel Takács Gábor
Dream Theater
 

VENDÉGÜNK LESZ