Dalok története szóban és zenében


RockDélelőtt - 2016.11.30

Disturbed: Prayer

Az 1996-ban alakult chicagói Disturbed a 2000-es évek és napjaink egyik legsikeresebb modern hard rock/metal csapata, akik a 4 milliós eladást produkáló The Sickness című bemutatkozó korongjukat követő összes stúdióalbumukkal a Billboard 200-as nagylemezlista élén debütáltak.



A sort a 2002-ben megjelent Believe című anyaguk nyitotta meg, amelyről az elsőként kimásolt Prayer című dal a csapat addigi történetének legnagyobb slágere lett.

A számhoz a fő inspirációt David Draiman frontember nagyapjának halála, illetve a szeptember 11-ei terrortámadások utáni körülmények szolgáltatták és egy beszélgetést mesél el Isten és a Draiman között.

A számhoz készített apokaliptikus videoklipet, amelyet a bibliai Jób története inspirált, megjelenése után a legtöbb zenecsatorna nem volt hajlandó levetíteni a tragikus New York-i eseményekhez túlságosan hasonló képi világa miatt.

A forgatókönyv alapötlete szintén az énekes agyából pattant ki, aki szerint a kisfilm sokkal inkább a remény és a hit erejét hivatott ábrázolni, mintsem a szeptemberi terrorakciókra emlékeztetni a nézőt, ezért bár eleinte fontolóra vették, hogy egy vágott verziót is készítsenek a klipből, végül elvetették az ötletet, mondván azzal beismernék, hogy a videót valóban provokatívnak és offenzívnak szánták, amiről azonban állításuk szerint szó sem volt.

A limitált sugárzás ellenére a szám a Mainstream, illetve a Modern Rock slágerlistán is a 3. helyig jutott és még a Billboard 100-as mezőnyébe is sikerült bekerülnie. Most pedig nálunk is ez a dal következik, jön a Disturbed és a Prayer.



Rádió Rock 95.8, minden, ami rock!




További Disturbed cikkek a radiorock958.hu-n:

2017.01.04 Aktuális



Hozzászólások



Ezt láttad már?

Buckcherry
Franz Ferdinand
Minden dalt Nagy Feró írt!
 

VENDÉGÜNK LESZ