Elfelejtett dalok


RockDélelőtt - 2016.11.23

Exodus: The Toxic Waltz

A `80-as évek Bay Area-i thrash metal szcénájának egyik legkultikusabb bandája kétségtelenül az 1979-ben alakult Exodus volt, s habár az egykor még a Kirk Hammetet is a soraiban tudó csapat sosem tudott olyan széles körben ismertté válni, mint a kortárs nagy négyes, azaz a Metallica, a Megadeth, az Anthrax és a Slayer, a harmadik, 1989-ben megjelent Faboulous Disaster című lemezük a mai napig a műfaj egyik igazi alapművének számít.



A korongon szerepl? thrash himnusz, a The Toxic Waltz Steve "Zetro" Souza frontember szerint akkor született meg, amikor Gary Holt gitáros arra kérte, hogy írjon egy dalt arról, hogy rajongóik miként viselkednek a koncertjeiken.

Az énekes így még aznap este, miközben a TV-ben egy az `50-es és `60-as évek különböz? táncaihoz ill? dalokat összegyűjt? válogatáslemez hirdetése ment, egyfajta paródiaként megírta a The Toxic Waltz című szám szövegét. Zetro azonban azt csupán viccnek szánta és nem gondolta, hogy valaha használni fogják, azonban Gary Holt gitáros zseniálisnak találta, ahogyan humoros formában az er?szakos pogózás összes velejáróját leírta benne: a véres padlót, a fejberúgásokat és a teljes káoszt. Az énekes ennek ellenére biztos volt benne, hogy a viccb?l íródott dal akár tönkre is teheti a banda karrierjét, mondván ?k egy k?kemény thrash horda, akik nem engedhetnek meg maguknak viccel?dést.

Azonban pont a dolog ellenkez?je történt, hiszen a számhoz készült videoklip az MTV Headbangers Ball című műsorának egyik legjátszottabb kisfilmje lett, ami akkora népszerűséget hozott a csapatnak, hogy még a Capitol multikiadó is leszerz?dtette ?ket. A szám végül a rajongók egyik legnagyobb kedvencévé vált és azóta is zenekar minden koncertjének kihagyhatatlan darabja.

Jöjjön most ez a dal, amit biztos, hogy még egy rádióban sem hallhattál, ez az Exodus és a The Toxic Waltz.



Rádió Rock 95.8, minden, ami rock!




További Exodus cikkek a radiorock958.hu-n:




Hozzászólások



Ezt láttad már?

Foreigner
Black Sabbath
Queensryche
 

VENDÉGÜNK LESZ