A rocktörténelem legnagyobb tévedései


RockDélelőtt - 2016.11.10

Sex Action: Neked szól

A hazai dirty rock koronázatlan királyának számító Sex Action a `90-es évek elejének egyik legnépszerűbb magyar rockbandája volt, akik végül 1994-t?l egy név-és stílusváltást követ?en Actionként folytatták pályafutásukat, 2002-re pedig már csak Szendrey Zsolt, azaz Szasza énekes és Somlyai Miklós "Miksa" basszusgitáros maradtak az együttes tagjai.



2005-ben aztán a Mátyás Attila gitárossal és az id?közben Ganxsta Zolee néven rapkarrierbe kezdett Zana Zoltán dobossal felálló eredeti négyes ismét Sex Action néven adott ki egy visszatér? albumot, és turnéra is indultak a lemez és az összeállás népszerűsítése érdekében. Azonban ez az id?szak sem tartott sokáig, hiszen más irányú elfoglaltságaikra hivatkozva el?bb Szasza, majd Miksa hagyták el a bandát.

Matyi és Zoli azonban nem kívánták abbahagyni a közös zenélést, ezért 2009-ben úgy döntöttek, két új taggal viszik tovább a zenekar nevét. Így a banda új énekese Vékony Sándor alias Áfonya lett, a basszusgitárosi poszton pedig a továbbiakban Bense Sándor er?sítette a csapatot. Az új felállás hírét sok rajongó kétkedve fogadta, pláne amikor a zenekar néhány év koncertezés után 2013-ban bejelentette, hogy ezzel a tagsággal egy stúdióalbummal is el?rukkolnak, Olaj a tűzre címmel.

Bár az anyag jó kritikákat kapott, a közönség nem tudta elfogadni az új tagokat, mondván Szasza utánozhatatlan hangja és személyisége olyan kardinális pont a csapat hangzásában és színpadi megjelenésében, amit utánozni felesleges, pótolni pedig lehetetlen küldetés volna.

Így aztán 2014-ben a csapat 25. születésnapjához közeledve a banda bejelentette, hogy ismét az eredeti felállásban ad néhány különleges koncertet és azóta is ebben a formában lépnek fel, azonban csak néhány, kiemelt alkalommal. Így végre újra együtt van igazi Sex Action, vagyis az, hogy a dirty rock magyar helytartói még egy lemezanyagot is kiadtak az alapító tagok, Szasza és Miksa nélkül, a rocktörténelem egyik legnagyobb tévedése volt. Jöjjön most err?l a korongról az a dal, amihez még videoklipet is forgattak, ez a Sex Action és a Neked szól.



Rádió Rock 95.8, minden, ami rock!




További Sex Action cikkek a radiorock958.hu-n:




Hozzászólások



Ezt láttad már?

Papa Roach
Till Attila filmjér?l
Audioslave
 

VENDÉGÜNK LESZ