Dalok története szóban és zenében


RockDélelőtt - 2016.11.08

Rage Against The Machine: Guerilla Radio

Az 1991-ben alakult kaliforniai Rage Against The Machine éppúgy híres baloldali és a mindenkori amerikai kormányt élesen bíráló politikai nézeteikr?l, mint forradalmian újító rap metal zenéjükr?l.



Az 1999-ben megjelent The Battle Of Los Angeles című harmadik stúdiólemezük felvezet? kislemezeként napvilágot látott Guerilla Radio természetesen szintén jelent?s politikai töltettel rendelkezett, hiszen a 2000-es amerikai elnökvalásztási kampányt, illetve annak jelöltjeit és az ?ket bemutató médiát kritizálja, igencsak szókimondó módon.

A szám az Egyesült Államok-béli demokrácia értéktelenségére hívja fel a figyelmet, mondván az emberek igazából nem értik a választás fogalmát, és mivel csak szelektív betekintést nyerhetnek azok életébe, akikre szavazhatnak, így tudat alatt valójában egy egypárt rendszer irányítása alatt állnak.

Vagyis a banda a zenéjét elmondásuk szerint "alacsony intenzitású hadviselésként" használta fel azzal a céllal, hogy egyfajta gerilla rádióként figyelmeztesse a tömegeket a radikális eszmék szükségességére.

A zenekar kisebb botrányt is okozott, amikor el?adta a dalt David Letterman műsorában, és az énekes, Zack de la Rocha él? adásban mutatott be a kameráknak, miközben az állítólag tévesen életfogytiglanra ítélt fekete jogi aktivistát támogató, "Szabadságot Mumia Abu-Jamalnak!" feliratú pólót viselt. A dalt a kritikusok és a közönség is remekül fogadták, hiszen a csapat a segítségével pályafutása során el?ször és utoljára még a Billboard 100-as listájára is felkerült, a Time és a Rolling Stone magazinok szerint a The Battle Of Los Angeles az 1999-es év legjobb lemeze lett, a szám maga pedig a következ? évi Grammy-díjátadó gálán a Legjobb hard rock el?adás kategóriában is gy?zedelmeskedni tudott.

?s máris nálunk is ez a komoly témákat feszeget? klasszikus szól majd, jön a Rage Against The Machine: Guerilla Radio.



Rádió Rock 95.8, minden, ami rock!




További Rage Against The Machine cikkek a radiorock958.hu-n:




Hozzászólások



Ezt láttad már?

Rockbogrács
Faster Pussycat
RockBogrács
 

VENDÉGÜNK LESZ