A rocktörténelem legnagyobb tévedései


RockDélelőtt - 2016.10.25

R.E.M.: Leaving New York

Az 1980-ban alakult R.E.M. kétségtelenül az alternatív rock egyik els? átüt? sikereket elér? és legfontosabb zenekara volt, az 1991-ben megjelent Out Of Time, illetve az 1992-es Automatic For The People című lemezeik pedig a műfaj valódi alapműveinek számítanak.



A `90-es évek második felében azonban Bill Berry dobos kilépése után a banda kísérletezgetni kezdett az elektronikus zenével, a népszerűségük a tengerentúlon pedig jelent?sen megcsappant.

Ennek ellenére Angliában továbbra is sikeresnek számítottak és amikor 2002-ben stúdióba vonultak, hogy elkészítsék soron következ? albumukat, Michael Stipe énekes úgy jellemezte a készül? korongot, mint eltávolodást az utolsó néhány lemez zenei világától egy eddig feltérképezetlen területre.

A végül 2004-ben napvilágot látott Around The Sun című anyag pedig valóban különbözött minden addigi R.E.M. lemezt?l, de sajnos nem a jó értelemben, ugyanis 1988 óta a csapat els? olyan alkotása volt, amelyik nem jutott be az amerikai Top 10-be, illetve amir?l egyetlen kislemez sem került fel a Billboard 100-as listájára.

A korongból mindössze 232.000 példány kelt az Egyesült Államokban, ami kevesebb volt, mint amennyi a korábbi sikerlemezeikb?l a megjelenésük els? hetében gazdára talált, így 1985 óta a banda els? olyan albuma lett, ami a mai napig nem aranyozódott be.

Ráadásul a zenekar a karrierje során el?ször a lemez még a kritikusokat sem nyűgözte le, a csapat gitárosa, Pete Buck pedig azzal magyarázta az anyag sikertelenségét, hogy fáradt, öreg szupersztárok műve volt, akik a felvételek közben teljesen elvesztették az eszüket.

Ezen kívül hozzátette, hogy a lemez azért is nem volt túl kellemes hallgatni való, mert tökéletesen lerítt róla az, hogy olyan emberek készítették, akik már maguk is annyira unták az anyagot, hogy már akkor ki nem állhatták, miközben rögzítették.

Vagyis az, hogy az R.E.M. egy csupa lassú dalokból álló lemezt dobott piacra, amit még ?k maguk is unalmasnak és középszerűnek találtak, a rocktörténelem egyik legnagyobb tévedése volt.

Jöjjön most err?l az óriásit bukott albumról az els? kislemezes és videoklipes dal, ami egyedül Angliában jutott a Top 5-be, ez az R.E.M. és a Leaving New York.



Rádió Rock 95.8, minden, ami rock!




További R.E.M. cikkek a radiorock958.hu-n:




Hozzászólások



Ezt láttad már?

Toad The Wet Sprocket
Tesla
Green Day
 

VENDÉGÜNK LESZ