Dalok története szóban és zenében


RockDélelőtt - 2016.10.24

The Black Keys: Lonely Boy

A 2001-ben alakult, Dan Auerbach gitáros és Patrick Carney dobos alkotta ohiói The Black Keys szép lassan jutott el odáig, hogy több, pincében felvett, önerőből készített album után végül a 2010-es évek elején a második reneszánszát élő garázs rock hullám egyik legnépszerűbb képviselőjévé vált.



Ebben nagy szerepet játszott a 2010-ben megjelent, összesen 1.5 millió példányban elkelt Brothers című lemezük, amely a következő évben három Grammy-jelölést is díjakra válthatott, köztük a Legjobb alternatív album és a Legjobb rockdal kategóriákban.

Az igazi áttörést azonban a következő, El Camino című hetedik albumuk hozta meg számukra, amelyen az `50-as, a `60-as és a `70-es évek olyan műfajainak stílusjegyeit építették bele nyers, blues rock zenéjük hangzásába, mint a rock and roll, a glam rock, a rockabilly, a surf rock és a soul.

A korong leghíresebb dala, az album előfutáraként megjelent Lonely Boy volt, ami többek közt az egyszerű, ám annál emlékezetesebb, egyetlen hosszú snittből álló videoklipjének köszönheti óriási sikerét, amelyben mindössze annyi történik, hogy egy férfi a szóban forgó dalra táncol, miközben annak szöveget tátogja egy motel bejárata előtt.

A kisfilm eredetileg egy több mint 40 szereplőt felvonultató, forgatókönyvvel rendelkező videó lett volna, ám Auerbach és Carney nem voltak megelégedve az elkészült eredménnyel. Azonban volt egy nyersanyaguk arról, ahogy egy statiszta táncra perdült a forgatáson, ugyanis az felkeltette a rendező, Jesse Dylan figyelmét, így rögzítette a humoros mozdulatokat.

A bandát teljesen lenyűgözte a vágás nélküli performansz, így az végül maga a klip képanyaga lett. A videó a megjelenése után vírusként terjedt el az interneten és 24 óra alatt több mint 400.000-en nézték meg a legnagyobb videómegosztó portálon.

De maga a dal szintén hasonlóan sikeres lett, vezette az amerikai és a kanadai rock-és alternatív listákat, a 2013-as Grammy-díjátadó gálán pedig az Év rockdalának és az Év rock előadásának választották.

Hallgassuk meg most mi is ezt az önmagában is remek dalt, ez a The Black Keys és a Lonely Boy.



Rádió Rock 95.8, minden, ami rock!




További The Black Keys cikkek a radiorock958.hu-n:




Hozzászólások



Ezt láttad már?

Aerosmith
Boys Like Girls
Skid Row
 

VENDÉGÜNK LESZ