Elfelejtett dalok


RockDélelőtt - 2016.10.18

Green Day: Minority

Az 1986-ban alakult kaliforniai Green Day nevét bizonyára senkinek sem kell bemutatni, hiszen a trió az elmúlt 20 év legsikeresebb punk-rock csapataként már azóta sikert sikerre halmoz, hogy a világszerte 20 millió példányban elkelt Dookie című harmadik albumuk 1994-ben meghozta számukra és a műfaj számára a mainstream népszerűséget.



A hasonló eredményeket elérő, tíz évvel később megjelent American Idiot című konceptalbumuk ezek után már egy teljesen új generációval ismertette meg az akkor már közel két évtizedes múlttal rendelkező csapatot, ám a két sikerlemez közt megjelent korongjaik dalaira a Time Of Your Life című akusztikus slágeren kívül talán már kevésbé emlékszünk.

Főleg a 2000-ben kiadott Warning című anyag merült kissé feledésbe a zenekar katalógusából, ami talán annak is köszönhető, hogy az album - akárcsak elődje, az 1997-es Nimrod - egy kísérletező kedvű, a punk-rock skatulyából kitörni kívánó zenekar képét mutatta, akik olyan stíluselemeket építettek be zenéjükbe az évtized végéhez érve, mint a pop, a folk, a ska vagy a surf rock.

Ennek ellenére mindkét album remek nótákat rejtett, utóbbiról a legnagyobb sikereket az album előfutáraként kislemezre másolt Minority című dal aratta, amely Billie Joe Armstrong énekes szerint arról szól, hogy milyen érzés egyénként sodródni a kilátástalanságon át, mire megtaláljuk, hogy hová is tartozunk.

A frontember szerint ez volt az a pont a banda életében, amikor szövegeik egyre inkább politikai tartalmúvá váltak, hiszen a dal soraiban kissé kicsavartan ugyan, de az énekes utalást tesz az amerikai hűségesküre és a hetvenes-nyolcvanas években működő Erkölcsi Többség nevű jobboldali, keresztény szervezetre is.

Habár a szám öt egymást követő héten vezette a Billboard Modern Rock listáját és azóta is a zenekar koncertjeinek egyik első számú közönségkedvenc dalának számít, sokan mégis hajlamosak elfeledkezni erről az egykori hatalmas slágerről. Jöjjön most ez a kissé ír kocsmahimnusz beütésű dal, már szól is a Green Day és a Minority.



Rádió Rock 95.8, minden, ami rock!



Hozzászólások



Ezt láttad már?

Zeffer András
Debreceni Ferenc
Accept
 

VENDÉGÜNK LESZ