Dalok története szóban és zenében


RockDélelőtt - 2016.09.19

Papa Roach: Last Resort

Az 1993-ban alakult kaliforniai Papa Roach a 2000-es elején tomboló nu-metal hullám egyik legnépszerűbb és legsikeresebb csapata volt, akik kés?bb lemezr?l lemezre vetk?zték le a szép lassan feledésbe merül? műfaj egyre feleslegesebbé váló kliséit és váltak napjaink egyik legszínvonalasabb modern rock bandájává.



Els? sikereiket azonban még a stílus fénykorában aratták, Last Resort című daluk pedig a korszak és a generáció egyik legnagyobb himnusza lett.

A szám egy korábbi verzióját eredetileg még évekkel a ma ismert változat megjelenése el?tt rögzítették, ám utóbbi végül csak 2000-ben kapott helyet a banda Infest című, világszerte több mint 7 millió példányban elkelt második albumán.

A korong els? kislemezes dalaként megjelent szám híres riffje tulajdonképpen megegyezik az Iron Maiden Genghis Khan című instrumentális darabjával, ám a szám megírásakor a zenekarra ugyanúgy hatással voltak olyan hip hop bandák is, mint a Wu-Tang Clan vagy a Fugees. További érdekesség, hogy Tobin Esperance gitáros saját bevallása szerint a dalt zongorán írta meg és csak kés?bb ültette át gitárra, szövege pedig nem kevésbé komoly témákat dolgoz fel, mint a kétségbeesettség és az öngyilkosság.

A dalt eredetileg egy barátjuk életeseményei inspirálták, akik megpróbált öngyilkosságot elkövetni, ám kés?bb maga Jacoby Shaddix énekes is saját b?rén tapasztalta meg a segélykiáltásként szolgáló dal aktualitását, amikor 12 évvel a szám megszületése után különváltak feleségével és ezért az alkoholba menekült.

A zenekar szerint - habár nem számítottak rá, hogy ekkora sikert arat majd - a dal talán pont ezért válhatott ekkora slágerre, hiszen szövegével mindenki azonosulni tud, aki átesett már hasonlóan nehéz korszakon élete során és valaha megkérd?jelezte, hogy van-e más megoldás problémáira, mint az öngyilkosság.

Shaddix szerint a dal id?tlen üzenete az, ami rengeteg embernek - köztük neki is - segített túllépni a sötét id?szakon és új, pozitív irányba terelni az életét. S habár a szám szókimondó szövegét a legtöbb zenecsatorna és rádió csak er?s cenzúrázás után volt hajlandó sugározni, ez nem akadályozta meg a dalt, hogy az amerikai Modern Rock lista élére kerüljön, a hozzá forgatott kisfilm pedig az MTV egyik legjátszottabb videoklipjévé váljon.

A banda a legtöbb esetben azóta is ezzel a számmal zárja koncertjeit, most pedig nálunk is ez következik. Jöjjön a Papa Roach és a Last Resort.



Rádió Rock 95.8, minden, ami rock!



Hozzászólások



Ezt láttad már?

Foo Fighters
Alice Cooper
Kocsándi Miklós
 

VENDÉGÜNK LESZ