Elfelejtett dalok


RockDélelőtt - 2016.09.12

Ozzy Osbourne - Shot In The Dark

Ozzy Osbourne, azaz a Sötétség hercege, akit a Black Sabbath frontembereként ismert meg a világ és sokan a heavy metal keresztapjaként emlegetnek, természetesen már karrierje kezdetén sem önmegtartóztató életmódjáról volt híres, és ez is közrejátszott abban, hogy a másik három tag döntése alapján 1979-ben távozni kényszerült zenekarából beszámíthatatlansága miatt.



Ezért aztán arra nem sokan számítottak, hogy Ozzy szólóban is megállja majd a helyét, sőt, egyedül talán még népszerűbb lesz, mint valaha.

Hírnevét persze nem csak jól fogyó, sikeres albumai, de világra szóló botrányai is öregbítették, elég csak azokra az esetekre gondolnunk, amikor egy koncertje során leharapta egy általa guminak hitt, ám nagyon is valódi denevér fejét, vagy amikor azzal vádolták meg egy per során, hogy egyik dalában öngyilkosságra buzdító üzeneteket küldözgetett, aminek hatására egy tinédzser fejbelőtte magát.

És ha mindez nem lett volna elég, alkohol-és drogproblémái olyan súlyosnak bizonyultak, hogy az énekest beutalták a függőségek leküzdésében segítséget nyújtó rehabilitációs klinikára, a Betty Ford Centerbe. Amikor 1985-ben elhagyta az intézményt, gitárosa, Jake E. Lee már egy teljesen új zenei anyaggal fogadta, amit hamarosan rögzíteni is kezdtek.

Mint mindig, a szövegekért ezúttal is Bob Daisley basszusgitáros volt felelős, aki azonban még a felvételek kezdete előtt kilépett a bandából, helyére pedig a fiatal Phil Soussan érkezett. A zenész egy korábbi zenekarának el nem készült ötletét is magával hozta, amely a végül 1986-ban megjelent The Ultimate Sin című album első kislemezes dala lett.

A Shot In The Dark című számra látványos videoklipet is forgattak, amely az MTV nagy kedvence lett és Ozzyt a kornak megfelelő, elképesztően népszerű és divatos glam metalos imiddzsel ábrázolta, amelynek köszönhetően az album az énekes addigi pályafutásának legjobb helyezést elért lemeze lett. Hatalmas sikerei ellenére a dal azonban később a Soussannal folytatott jogi viták miatt számos válogatáslemezről lemaradt, és Ozzy más albumaival ellentétben a korong sem került újrakiadásra az elmúlt évek során.

S habár élőben a mai napig fel-fel csendül az énekes koncertjein, összességében a mester karrierjének egyik méltatlanul elhanyagolt gyöngyszemének tekinthetjük. Mi viszont elhoztuk most neked, jöjjön Ozzy Osbourne és a Shot In The Dark.



Rádió Rock 95.8, minden, ami rock!




További Ozzy Osbourne cikkek a radiorock958.hu-n:

2016.08.15 A rocktörténelem legnagyobb tévedései



Hozzászólások



Ezt láttad már?

Tour de Hongrie
The Ataris
King Diamond
 

VENDÉGÜNK LESZ