Aktuális


RockDélelőtt - 2016.08.25

Extreme: Decadence Dance

Új koncert DVD-vel jelentkezik a `90-es évek elejének egyik legnépszerűbb hard rock csapata, a nemrég visszatérő Extreme.



A banda tavaly egy jubileumi turnéval ünnepelte az 1990-ben megjelent Pornograffitti című klasszikus albuma megjelenésének 25. évfordulóját, amit egy nagyszabású koncerttel koronáztak meg a Las Vegas-i Hard Rock Casinoban. A buliról, amelyen a zenekar teljes egészében előadta a többszörös platina státusszal büszkélkedő, Grammy-díjra is jelölt lemezét, természetesen felvétel is készült, ami szeptember 23-án lát majd napvilágot a Pornograffitti Live 25: Metal Meltdown címmel és nem csak BluRay-en, valamint DVD-n, hanem CD-n is megjelenik majd.

Az anyag rendezője az a Brian Lockwood volt, aki korábban olyan nevekkel dolgozott együtt, mint a Bon Jovi, a Metallica vagy a Mötley Crüe.

A koncertfilm mellett a kiadványon Rockshow címmel egy szintén vadonatúj dokumentumfilm is helyet kapott, amiben exkluzív interjúk és `80-as évekbeli archív felvételek, valamint egy különleges fotógaléria segítségével a zenekar teljes életpályáját végigkövethetjük majd.

A banda utoljára 2008-ban jelentkezett friss lemezanyaggal 13 év kihagyás után, ám Gary Cherone nem is olyan régen egy rádióműsorban azt nyilatkozta, hogy a jubileumi turné és az ünneplés mellett gőzerővel dolgoznak már az új korong dalain is. Addig is azonban következzen a legendás Pornograffiti album nyitódala, jön az Extreme és a Decadence Dance.



Rádió Rock 95.8, minden, ami rock!




További Extreme cikkek a radiorock958.hu-n:

2016.07.27 Elfelejtett dalok



Hozzászólások



Ezt láttad már?

Mötley Crüe
Giant
Garbage
 

VENDÉGÜNK LESZ