Aktuális


RockDélelőtt - 2016.08.22

Bon Jovi: This House Is Not For Sale

Vadonatúj dallal jelentkezett a világ egyik legsikeresebb rockzenekara, a nemrégiben megváltozott felállású Bon Jovi.



A This House Is Not For Sale című soron következő korong a banda tizennegyedik stúdióalbuma lesz, és 1984 óta az első olyan anyagként lát majd napvilágot, amelyen már egyetlen egy szám vagy téma sem lesz hallható a 2013-ban rejtélyes körülmények közt, egyik napról a másikra távozó Richie Sambora gitárostól.

A lemez előfutáraként videoklip formájában is megjelent címadó dalban a legendás zenész helyett már a görög-kanadai származású Phil X játékát hallhatjuk, aki beugrósként már 2011-ben is kisegítette a bandát néhány koncert erejéig, Richie távozása óta pedig állandó session zenészként számított rá Jon Bon Jovi és csapata.

A legújabb dal debütálását megelőzően a banda egy promóciós fotót is közzétett a hivatalos Facebook oldalán, amelyen nem csak az új gitáros, de az 1994 óta a zenekarban játszó Hugh McDonald is a banda hivatalos tagjaként szerepel, új fejezetet nyitva ezzel az idén 33 éves csapat történetében.

A John Shanks producer segítségével készült új album idén október 21-én kerül a boltok polcaira, erről szól most az első kislemezes címadó dal, amit biztosan nem hallhattál még máshol. Ez a Bon Jovi és a This House Is Not For Sale.



Rádió Rock 95.8, minden, ami rock!



Hozzászólások



Ezt láttad már?

Zeffer András
Z. Kiss Zalán
Paramore
 

VENDÉGÜNK LESZ