Vendégünk: Paksi Endre


Öltöző - 2016.06.05

?nekes, dalszerz? és dalszövegíró, basszusgitáros.

Paksi Endre basszusgitáros-énekesként alapító tagja volt a Pokolgép együttesnek 1980-ban, ahonnan 1984 ?szén lépett ki. Ezután a Rockwell formációban zenélt, majd 1986-ban Maróthy Zoltánnal közösen megalapította az Ossiant, mellyel legnagyobb sikereit érte el.



Meghatározó alakja, énekese és egyik f? dalszerz?je volt a zenekarnak. Az Ossian 1994-es feloszlása után a Wellingtonnal dolgozott, közben pedig regényíróként is kipróbálta magát (Paul Trent írói álnéven).

1998 végén újraindította az Ossiant, ahol a korábbi évekhez hasonlóan meghatározó szerepet tölt be, és tette ismét sikeressé a zenekart.

2000-ben az egykori Pokolgép-énekes Kalapács Józseffel karöltve hozták ki a Pokolgép korai éveiben készült dalokat tartalmazó Az els? merénylet című albumot.




További Paksi Endre cikkek a radiorock958.hu-n:




Hozzászólások



Ezt láttad már?

Night Ranger
Bonham
 

VENDÉGÜNK LESZ